Sünbiológia

Történetünk főszereplője Sence, a sün. Szülei Bencének akarták keresztelni, de egy sünnek mégsem lehet emberneve, és egyébként is, a sünök nevének kötelező „s”-sel kezdődni, így lett, köztes megoldás gyanánt – mert a sünök kompromisszumkészségükről is messze földön híresek –, Sence.

Sence nagyon szerette az almát, különösen az almamagot elrágcsálni. Órákig tudott nyammogni egy ilyen ínyenc falaton; nyelve alatt őrizgette, csak hogy minél tovább érezze az almamag semmihez sem hasonlítható csodás ízét. Úgyhogy, ha almáról volt szó, megszűnt körülötte a világ, nem hallott, nem látott, egyedül a cél lebegett a szeme előtt: minél hamarabb megszerezni a finomságot.

Így történt, hogy Sence épp a dorozsmai buszmegálló felé sétálgatott és meglátta, amint egy kislány a félig megrágcsált almacsutkáját kidobta a kukába. Azonnal összefutott a nyál a szájában, és átkapcsolt az agya almamódba. A kislány édesanyjával felszállt a buszra, tiszta lett a terep. Sence odakocogott a kukához. Meg kell kaparintania azt az almát! Ha úgy lesz kedve, talán még visz is haza a szüleinek pár falatot, na jó, még egy-egy almamagot is hagy majd nekik, egye fene.

Felmérte, hogyan tudna bejutni a szemetesbe. Se egy pad, se egy oszlop, a kuka ott állt a puszta közepén, legalábbis Sence szemében így tűnt. Valóban nem volt semmilyen könnyítő eszköz, vagy körülmény a közelben. Elkezdte törni a fejét, vajon mi lehetne a megoldás. Megpróbálhatna felmászni! Ám alig jutna valameddig, visszahúzná tüskepáncélja, és nem tudna megkapaszkodni sima kis talpaival.

Építhetne egy emelvényt! Tappancsával beárnyékolta szemeit a verőfényben és körbenézett, sehol sem látott a közelben fadarabot vagy követ, amit felhalmozhatott volna. Hm, talán, ha nagyon-nagyon nagy erővel elrugaszkodik a talajtól, be tudna ugrani a vágyott alma mellé. Összegömbölyödött, hogy felmérje lábai alkalmasságát, de csalódottan nyúlt el a földön. Rá kellett jönnie, hogy rövid lábacskáival, bármennyire is erőlködik, nem tudott volna akkorát ugrani, hogy a kukában kössön ki. De talán nekifutásból?!

A hirtelen ötlettől vezérelve Sence lassan hátrálni kezdett, tekintetét végig a szemetesre függesztette, látni vélte az összeharapdált, lédús almát, ami alig várja, hogy kimentse onnan. Megállt, összegyűjtötte minden lelkierejét, kihúzta hátát, tüskéit kihívóan az égnek meresztette, topogott néhányat hátsó lábaival, majd usgyi, nekifutott, és… És ugrott volna, ha nem fullad ki félúton. Köhögve, krákogva állt meg a szemetes tövében. Bosszúsan nézett a magasba, a francért ilyen magasak ezek a kukák!

Egy lufi! Egy lufiba kapaszkodva be tudna röppenni az árva alma mellé. Ugyanolyan kislányoknál szokta látni, mint aki kihajította a csutkát. De most egy lélek sem volt se közel, se távol; majálisnak híre sincs, és búcsú is volt már idén. Na meg, mégis hogyan kérné el a féltett léggömböt bármelyik kislánytól, meg sem értenék a dörmögését. A szülei is mindig rászólnak, hogy nyissa ki jobban a száját beszéd közben, még ők is alig értik. Hát akkor egy kislány… Nem jó, nem jó! Tovább! Csuklóját forgatta, így siettetve a gondolatok jöttét, de elakadt az ötletek folyama, és nem jutott már más az eszébe.

Lábait szétvetve, csalódottan ücsörgött, üveges szemmel bámulta a szemetest. Mit tegyen? Üres kézzel mégsem mehet haza. Álmatlan éjszakákon kísértené az alma rémképe, amiért nem küzdött elég kitartóan és hagyta, hogy az enyészet martalékává legyen. Már kezdett egészen kétségbeesni, de durván megzavarták borongásában. Egy biciklis tűnt fel a semmiből és egy girbegurba faágat hajított a kuka felé, ám elvétette, az ág Sence mellé pottyant, egyik görbéjével kupánvágva a morcos sünt, a bicajos vandál pedig tovaszáguldott. Cserbenhagyásos bűncselekmény! Gondolta Sence, és dühös mozdulatokkal megdörzsölte sajgó búbját.

Ekkor azonban beléhasított a felismerés. Gyorsan szemügyre vette az ágat, megszimatolta, körbeszaladgálta néhányszor, hogy megbecsülje méretét, és pont jónak, mi több, tökéletesnek tűnt! Hát megsegítette a jó sünisten! Nagyokat szuszogva addig hintázott a fa egyik görbületén, amíg az ág felső vége megakadt a szemetes peremén. Igen! Lassú léptekkel elindult felfelé.

A kuka széléhez érve újabb kihívással kellett szembesülnie, az alma a szemetes alján hevert. Sencének azonban már semmi sem állhatta útját, eddig is annyi áldozatot hozott, ha idáig eljutott, nem fordulhatott vissza. Orrát megcsapta a gyümölcs savanykás illata. Hátra sem nézett, úgy ugrott be az alma mellé. Hasra érkezett, szerencséjére néhány zsebkendő megvédte a csonttörő becsapódástól. Odabújt a hűvös almához, úgy érezte, hazatért.

Alkonyodott. Sencének még sötétedés előtt haza kellett érnie, ideje volt hát indulni. Hátára szúrta az almát, majd gondolkodás nélkül belemarkolt a szemeteszsákba, és nagy zörgéssel felhúzódzkodott a kuka pereméig. Örömittasan visszaereszkedett a faágon a talajra. Sikerült! Hazáig ugrándozott a boldogságtól. Otthon behabzsolták a finom falatokat, és amikor az almamagokhoz értek, Sence szülei ráhagyták a kis sünre, hogy belátása szerint ossza el a zsákmány legértékesebb részét. Sence igazságosan, mindenkinek ugyanannyi magot adott, majd egy kis gondolkodás után felmarkolt egyet a sajátjai közül és elsündörgött vele. Mikor visszatért földes volt még az orra hegye is. Ahelyett, hogy felfalta volna mindet, úgy döntött, a küzdelmek emlékére inkább ültet egy almafát.

Advertisements

Sünbiológia” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s